|
|
|
|---|---|
 |
|
| A várfal… | ||||||
| Az öregség kerítése…
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad! Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad. Várfalamat egyben tartotta a gravitáció! De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó? Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe? Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe? Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak, Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának? Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek? Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek. Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek? Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná? Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná? Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá? Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt, Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt. Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül, Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül… Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül, Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül… Száz szónak is csak egy a vége, Életemnek ideér... vége. Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap, Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap? Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád… Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád? Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád. Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben. | ||||||
| ||||||
