|
|
|
|---|---|
 |
|
| Van már, hetven évem | ||||||
| Fura az élet… és abból csak egy van…
Hetven éve, hajnal négy-huszonháromkor, élet jól elkapta a grabancom! Egyedül voltam, sorba állított, pedig láthatta, nem rakoncátlankodom… Nem is vettem észre, amikor erős hajókötél-gúzsba kötött! Nem tudom ma sem, miért bánt velem így, szerintem nem vagyok lökött. Fiatalságomról, annyit tudok, volt részem nagy szeretetben, De bevágott első bomba, vége is lett, főleg szép lelkemben… Aztán az élet, átment véglegesen genyóba, Hátulról csak engem ütött… menj már be az ólba… Életemben napsütés? Ha-ha-ha… az bizony kicsike sem volt, Valami jóféleség? Bru-ha-ha… elkerült, csak összegányolt? A létemben a hidegség, maga volt a tompa hegyű egykedvűség, Jól ki is sugározta magából, hogy ő maga a reménytelenség… A létem, hideg-szürke félhomályában az előcsapat, Az állandóan alacsony kószáló, ólmos felhőcsapat… Fenyegetve csak felém haladtak, mint amorf szellemcsapat. (3 soros-zárttükrős) Amikor a sűrű lét-hóesés nem volt léha, A fényben a félhomály sem látszott sokszor, néha… Amikor a sűrű lét-hóesés nem volt léha, Néha, láttam én, az égbolt tiszta folt, felhőzetlenül, A sok csillag, meg mint, gyémánt ragyogott, kendőzetlenül. A végtelen, sötét-bársonyos háttérben ezek, mintha Engemet néztek volna és mintha rám ragyogtak volna… De bizony észrevettem, hogy nem! Ezek nem néztek rám… nem engem… A szomszédnak adták át fényem! Sok-sok és nagy-nagy semmit kaptam a sorsomtól, most kesereghetek, Szemeim is bedagadva, azok haragot már régen lövelltek! Akartam én pozitívat, jót, tettem is bőségben érte, de hasztalan! Idióta életben, mindig bevágott valami igen haszontalan. Minek is mondjam tovább, ez már így is elég kimerítő volt, Ha ember azt mondja, tett a sorsa ellen… akkor bohóckodott! (3 soros-zárttükrős) Számadást kell készíteni? Ez rám nem alkalmazható, Igyekeztem, de mihaszna volt életem, nem szárnyaló... Számadást kell készíteni? Ez rám nem alkalmazható. Múltam nincsen, jövőm még kevésbé, Rosszban volt részem… nagyon-eléggé. Lesz, ami lesz, a halál már biztosan fényesre feni a kaszáját, Bár, ha lehet… akkor ne a rossz pengéjét hozza, legjobban rozsdását… Egy, mi igen nagyon aggaszt, hogy mi lesz a műveimmel? Az a gyanúm, mind az árokparton végzi… jószerivel… Az életem, egy förtelem volt, de talán szépeket írtam, Ha föntről lenézek, vajon leszek én vigasztalhatatlan? Ma hajnalban fölébredtem, megnéztem mennyi most az idő! Négy-huszonhárom volt, én meg hetven évet percre betöltő… Vecsés, 2018. május 21. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
