|
|
|
|---|---|
 |
|
| Szeretem... | ||||||
| Szeretem az órák csöndes-bús magányát,
Az es?s, szomoru délutánokat... Szeretem a rózsák csöndes hervadását, A fonnyadt, leperg? virágszirmokat. Szeretem a tájat sápadt alkonyfényben, Az elhagyott, kopár, letarolt mez?t... Szeretem érezni, hogy hiába éltem, Szeretek mindenkit, minden szenved?t. Szeretem a nótát, a szomorut, búsat, Amely telelopja könnyekkel szemem... Szeretem a lantnak elszakadó hurját. Szeretem a multat, hogyha temetem. Szeretem a néma, esdekl? könyörgést, A szemeket, - ha mélák, szomoruk... Szeretem az ajkak titkos remegését, ?szirózsákból font hervadt koszorut. Szeretem titkolva ég? fájdalomnak Vérezve sajgó bánatos sebét... Szeretem, ha sivár, ?szi fuvalomnak Lágy szell?je suttog édes-bús mesét. Szeretem a sárga, hervadt tearózsát, A sápadt, vonagló ember-arcokat... Szeretem a régi, elfeledett nótát, Egymás el?tt titkolt lelkiharcokat. Szeretem a sötét, csillagtalan éjet, A hajnalokat bús, szomorú ködben, Tétován uszkáló kék bárányfelh?ket, Holdsugárba, csillagfénybe sz?tten. Szeretem a lelkem, minden fájdalmával, Szeretem, mert megsiratva szánom... Szeretem, mert minden csöndes hervadásban Muló életemnek egy akkordját látom. 1914 | ||||||
| ||||||
