|
|
|
|---|---|
 |
|
| Utolsó dal, Ginához | ||||||
| Ha eljövend a búcsu-óra,
Ha majd e szív végs?t dobog, A percben, mely létem kioltja, Majd akkor is rád gondolok. És jól tudom, el?re látom, Mi bú, öröm van itt ezen S az ismeretlen túlvilágon: Egyszerre mind átérezem. Eszembe jut majd minden átok, Mind, ami történt s ami nem; Mely felgyujtotta a világot, Mást üdvözítvén az "igen". Mit lelkem eddig félve sejtett, El?ttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. És nem tudom, mi fáj majd jobban: Mi itt örökre elveszett, Vagy ami él a multban, s onnan Kivenni többé nem lehet? A gondolat, hogy e mindenség Nem lesz se több, se kevesebb, S isten se törli azt le végkép, Mi egyszer itten megesett... Vagy hogy nem halt meg voltakép itt Csak az a perc, mely elrepült; A bimbó, mely nekem ki nem nyilt, A vágy, amely nem teljesült? | ||||||
| ||||||
